Verseny



TAVASZI ZSONGÁS A SZOLNOKI HOLT-ZAGYVÁN

A víz frissítését, a halállomány bovítését és a partszakasz további csinosítását ígérte az év elején a Malomzug Kft. egyik ügyvezetoje, Tóth András. Az ígéretbol valóság lett, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az egyre többen és gyakrabban idelátogató horgászok és családtagjaik kellemes élményekkel és boséges zsákmánnyal gazdagodtak már az idei szezon kezdetén. A folyamatos telepítésnek és a természetes szaporulatnak köszönhetoen nem ritka a 3-4-5 kilogrammos ponty, csuka, süllo, de boven akad horogra nagytestu kárász, sügér és keszeg is. Sot volt aki már 110 centiméteres folyami harcsát is fogott itt. Az árnyas fák alatt kialakított fozohelyek várják a vendégeket. (Felújították az illemhelyeket is )

Egyre több baráti társaság és cég is keresi fel a Holt-Zagyvát. Ilyen találkozó helyszíne volt például május közepén a Malomszög, ahol 160 esztendovel korábban - 1849 tavaszán -fényes gyozelemmel fejezodött be a történelmi ütközet, az akkor még élo folyóba szorított ellenség legyozésével. Most horgászversennyel egybekötött baráti-családi találkozóra invitálta környékbeli korábbi munkatársait az OTP szolnoki nyugdíjas klubjának vezetése. A korábban ropogós bankók helyett ezúttal igazi "halpénzeket" számolhattak a nyugdíjasok, akik mintegy harmincan töltöttek el közösen egy vasárnapot, az osi természetet idézo szolnoki Malomzugi Holt-Zagyva kanyarulatában kialakított versenypályán. Az 1849-es dicsoséges szolnoki csata nevezetes helyszínén, ahol stílszeruen Pusenszki Ferenc a tulajdonában lévo eredeti, akkor használatos, elöltöltos puskából leadott lövése jelezte a verseny kezdetét és végét. A víz legendás méretu kapitális halai bizonyára - ebbol is - megérezhették az igazi veszélyt, mert ezúttal elkerülték a változatos étlap alapján felkínált csalikat. Az öt órás versengés alatt így is több száz uszonyos került horogra, foleg keszegfélék, törpeharcsa de akadt néhány nagyobb kárász is. A jelképes dobogó legmagasabb fokára Szucs Ferenc (2380 gramm) állhatott fel, a második helyen Domokos Imre (1970 gr), a harmadik helyen pedig Tóth Sándor (1680 gr) végzett, de egyetlen versenyzo sem maradt ajándék, a vendégekkel együtt pedig jó hangulat nélkül.

FOTÓK I: Vízrol, versenyrol (4 db) A hagyományteremto horgászverseny krónikájához tartozik, hogy a szervezok bíztak ugyan a pecások ebédre való zsákmányában, de azért biztonsági okból beüzemelték a "laci"-konyháját is. Paál László mesterszakácsunk jóvoltából így éppen a verseny végére el is készült a bográcsban rottyantott lábszárpörkölt, melynek elfogyasztása ugyancsak maradandó élményt okozott a résztvevoknek.

FOTÓK II: Bogrács, ebéd (4 db) Ami még nagyon fontos: a jó hangulatú szolnoki horgászverseny nem jöhetett volna létre az OTP szolnoki igazgatója Tóth Tamás, a cég Szakszervezeti Bizottsága, a tógazda Tóth András segíto támogatása, valamint a foszervezo, Raskó Éva kitartó munkája nélkül.

A horgászok közül egyre többen keresik fel a Malomszögi Holt-Zagyvát, nem is eredménytelenül. Bizonyságul következzék még néhány kép a sporttársakról és halakról, amelyek versenyen kívül kerültek fel az idei évad tavaszi eredménylistájára. FOTÓK III: Egyéb fogások (3 db )

Aki pedig mindezeket nem hiszi, az járjon utána a Malomszögi Holt-Zagyvánál.

Szöveg: Benko Imre
Fotó: Papp Ibolya